Imák az európai cigányságért - VII.

"Hallottátok, hogy megmondatott: „Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet.” 4Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket, hogy így mennyei Atyátoknak fiai legyetek." (Máté 5,43-45)

"Istenünk! Közösségbe hívtál el bennünket, és arra tanítasz, hogy egymást szeressük és elfogadjuk. Mégis vannak, akik kiközösítik egymást, elszegényednek, vannak, akiket megvetnek, gyűlölnek, és üldöznek születésüktől fogva. Egymás miatt szenvedünk, egymástól szenvedünk el bántásokat. Nehéz szeretni és megáldani azokat, akik minket bántanak és elutasítanak. De Te kéred tőlünk, Megváltó Urunk. Kérünk, hogy jelentsd ki magad azoknak, akiknek hatalma van bántani, és uralkodni másokon. Hogy megváltozzon az életünk, és az uralkodás helyébe a szolgálat lépjen. Támassz önzetlenséget és szolgálatkészséget mindazok szívében, akik vallási közösségeink, hivatalaink, bíróságaink elöljárói. Nekünk pedig hitet adj, hogy áldani tudjuk azokat, akik bántanak minket, és tudjunk jót tenni azokkal is, akik minket elutasítanak. Ma különösképpen is imádkozunk az európai roma közösségeinkért, gyógyító szeretettel újíts meg minket. Jézus nevében kérünk, aki szolgáló, önzetlen gyógyító volt. Ámen."

Papp Dávid, Kárpátalja

Fotó: Vargosz

A következő napokban minden alkalommal megosztunk egyet-egyet az 5. Országos Cigánymissziós Találkozón és Imanapon elhangzott imádságokból.